Testápoló használata az arcon: igen vagy nem?

Logo

Használhatjuk a testápolót az arcon?

A testápoló krém használata az arcon nem feltétlenül jó döntés, azonban vannak kivételek. Ha érzékeny bőrünk vagy éppen zsíros, akkor teljesen máshogyan kell eljárni a bőrápolás során. Erre válaszolunk most, hogy vajon használható-e a testápoló az arcon?

Használhatjuk a testápolót az arcon?

A testápolók már nevéből adódóan is a test területeinek ápolására lett fejlesztve, és nem feltétlenül az arcbőrre. Az arc bőrével teljesen máshogyan kell bánni, hiszen sokkal érzékenyebb, mivel több mindennek van kitéve, mint a testünk más részei. A testápoló némely esetben, például pattanásos bőrön az arcon többet ártanak, mint használnak. A pattanásos arcon a testápoló csak még inkább eltömíti a pórusokat, amely által akár még több pattanás alakulhat ki az arcon. Éppen emiatt kell tudnunk, hogy milyen bőrtípusunk is, és milyen termékek lesznek megfelelőek a számunkra. 

 

Tehát akkor használhatjuk a testápolót az arcon?

A szakértők szerint a legtöbb (de nem mindegyik) testápolót vagy hidratálót egyszerűen nem az arcra tervezték. A testápolókat és krémeket olyan bérrétegekre fejlesztették ki, amelyeknek több segítségre van szükségük a nedvesség fenntartásában, és mivel az arcon sokkal több olajmirigy van, mint a testben, ezek miatt nem mindig jó választás a testápoló használata az arcon.

 

Ki ne használjon testápolót az arcán?

Ennek ellenére a bőrtípus szempontjából fontos meghatározni, hogy használható-e az adott termék az arcunkon vagy sem. A testápolókat általában zsírosabb állagúra készítik, amely megfelelően képes hidratálni akár a legszárazabb területeket is. Ha zsírosabb a bőrünk, az arcra érdemes inkább olyan termékeket választani, amelyek könnyedebb állagúak és mattítják a bőrt. 

 

Mikor lehet testápolót használni az arcon?

Van néhány kivétel a testápoló használatának szabálya alól. Egyes termékeket mind az arcon, mind a testen is alkalmazhatjuk, különösen akkor, ha meglehetősen száraz bőrre tervezték őket. A téli időszakban például kifejezetten előnyös, ha testápoló krémet alkalmazunk a súlyosan száraz bőrfelületeken, a repedezett bőr és az irritáció ellen. Ebben az esetben válasszunk többfunkciós hidratálót, mint a Ceralbin univerzális hidratáló kenőcsét, amit akár az arcon, vagy a test bármely részén alkalmazhatunk. 

A Ceralbin univerzális hidratáló kenőcse kifejezetten úgy lett kifejlesztve, hogy a legszárazabb bőrrel szemben is felvegye a harcot és megfelelően hidratálja azt. Emellett nem csak segíti a bőrápolást, de védelmet is nyújt az újabb kiszáradás ellen. Sőt, a kirepedezett, irritált bőr nyugtatásában egyaránt segít a kéz, arc, vagy a test bármely részén. 

Érdemes kipróbálni: ismerd meg és rendeld meg webshopunkból!
 

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a Marketing Professzorok Kft.